Köszöntő

Idén hetedik alkalommal várjuk Önöket a Börzsöny Barokk Napok régizenei fesztivál programjaira. A gazdasági helyzet nehézsége miatt az elmúlt évekhez képest nagyobb erőfeszítésbe került a fesztivál megvalósítása, amelynek ezért a művészet által adott lelki és szellemi élményeken túl most más mondanivalója is van: hitvallás amellett, hogy az embereknek szükségük van a művészetre, ezt pedig nem érvénytelenítheti a kedvezőtlen gazdasági helyzet.

A fesztivál nyitónapján kerül sor a tavalyi évben is sokak által megcsodált tridenti rítusú szentmise keretében elhangzó barokk misekompozícióra, amelyet a váci Piarista templomban tartunk. Ezúttal Joan Cererols katalán barokk komponista miséje csendül fel. Ezt követően a szokolyai református templomban reneszánsz és kora barokk consortmuzsikát hallhatnak a Sebastian Consort előadásában, kiváló énekesek és autentikus hangszereken játszó művészek közreműködésével. Másnap Berkenye gyönyörűen felújított barokk temploma ad otthont a Sonora Hungarica Consort hangversenyének, amelyen a barokk kamarazene legnagyobb mestereinek művei hangzanak el. A koncert szólistája a kiváló fiatal tenorista, Szigetvári Dávid. A fesztivál zárókoncertje ismét méltó koronája a programsorozatnak: a XVI. és XVII. századi rézfúvós kamarazenét korhű hangszereken megszólaltató Sonatores Pannoniæ együttes műsora igazi különlegesség. A hangverseny helyszínéül szolgáló váci Fehérek temploma alkalmas helyszín a hangszerek különleges térbeli elhelyezkedésére is.

Ezzel a változatos programmal várjuk ismét a Börzsöny hegyei közé visszatérő közönségünk mellett a Börzsöny Barokk Napokra először ellátogató vendégeinket is!

Lachegyi Imre
furulyaművész, művészeti vezető

VII. Börzsöny Barokk Napok régizenei fesztivál

  • 2010. augusztus 24—27.
  • Rendező: Consort Zenei Alapítvány
  • A fesztivál fővédnöke: Excellenciás és főtisztelendő Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök
  • Támogatók: Csuka Gabona Kft., Ipoly Erdő Zrt., Excellenciás és főtisztelendő Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, Vác Város Önkormányzata, Pénzjegynyomda Zrt., Di-Fer Csoport, Tourinform Iroda Vác
  • Médiapartnerek: Fidelio, Vendégváró, VácOnline