English

A fesztivál főtámogatója:

Véget ért a fesztivál

Úgy érezzük, hogy az idei évben a Börzsöny Barokk Napok elérte nagykorúságát. A jelentősen kibővült program, a világhírű külföldi közreműködő (The Hilliard Ensemble, Anglia) és a kiterjedt propaganda eredményeként a hangversenysorozat idén az eddigi éveknél jóval több látogatót vonzott: a falvakban rendezett koncertek mindegyike népes közönség előtt, szinte mindig telt házzal zajlott, a Hilliard Ensemble koncertjére pedig zsúfolásig megtelt a váci Fehérek temploma, ahol több mint négyszázan voltak jelen. De Ábrahám Márta koncertjén (amelyet a kismarosi ciszterci apátságban rendeztünk) is pótszékeket kellett hozni a körülbelül 200 fős közönség számára.

A hangversenyek művészi, szakmai szempontból is kiemelkedőek voltak, a csúcspontot pedig a Hilliard Ensemble felemelő koncertje jelentette. Úgy érezzük, hogy mind összességében, mind részleteiben rendkívül sikeres volt a fesztivál, ugyanakkor számos tanulsággal szolgált nekünk, szervezőknek is. Ezúton is szeretnénk megköszönni a közönségnek azt, hogy a közlekedés kényelmetlensége és a meleg idő ellenére ilyen szép számban voltak jelen a koncerteken, valamint az előadók nevében is köszönjük a lelkes tapsot!

Köszönjük továbbá támogatóinknak, elsősorban a Magyar Fejlesztési Banknak, hogy lehetővé tették a Börzsöny Barokk Napok megrendezését. Reméljük, hogy a jövőben is számíthatunk nagylelkű segítségükre!

Igyekszünk, hogy a jövő évi fesztivál szervezése még gördülékenyebb legyen, és az ideihez hasonló élményeket nyújtson a közönségnek. A fesztivállal kapcsolatos sajtóvisszhangot itt a honlapon folyamatosan közöljük. Ezenkívül megtekinthetők a honlapon a koncertekről készült képek is a galéria oldalon.

Lachegyi Imre
furulyaművész, a fesztivál művészeti vezetője


Köszöntő

A természet és művészet inspiratív kölcsönhatásának az emberi társadalom kezdeteitől napjainkig tanúi lehetünk. Kiváltképp szimbolikus kapcsolat áll fenn a hegyek és a magasrendű művészeti értékek között.

E gondolat jegyében valósul meg a Consort Zenei Alapítvány szervezésében, 2007. augusztus 23—27. között a IV. Börzsöny Barokk Napok régizenei fesztivál, amelynek programfüzetét tartja most a kezében. A Börzsöny évmilliók alatt formálódott vonulatai között megbújó festői szépségű településeken, gyönyörű műemlék templomokban csendülnek fel idén is a régizene remekei. A természet és a zene találkozása ez — hangversenyek hegyek között.

A fesztivál az idei évben nemzetközi léptékűvé válik: a kiváló hazai előadók mellett ugyanis vendégünk lesz az énekes kultúra világhírű képviselője, az angol The Hilliard Ensemble. A Börzsöny Barokk Napoknak a Dunakanyartól a Börzsöny hegység szívéig terjedő régió ad otthont, melynek kulturális központja a gyönyörű barokk város, Vác. E város talán legszebb barokk templomában kerül majd sor a Hilliard Ensemble országos jelentőségű zenei eseménynek számító koncertjére.

Úgy vélem, hogy a Börzsöny Barokk Napok magas művészi igényű, kiemelkedően színvonalas programjával méltó záróakkordja lesz az országos nyári kulturális kínálatnak. Szeretettel várjuk Önöket, remélve, hogy a természet szépsége és a fesztivál neves közreműködői egyaránt gazdag élményekben, csodálatos estékben részesítik majd Önöket!

Lachegyi Imre
furulyaművész, a fesztivál művészeti vezetője

IV. Börzsöny Barokk Napok Magyar Fejlesztési Bank The Hilliard Ensemble